2011. augusztus 16-án, egy szép kedd délelőtt, turbó sebességgel megszületett Csabi baba! Már 7 hetes, tündérien mosolyog és gagyarászik és ezer dolgot tudnék már írni Róla meg persze Gergőről, de az időm és az energiám sajnos véges! Mennyivel egyszerűbb lenne, ha nem lenne szükségem alvásra, de sajnos van... vagyis lenne.
Most pedig leírom, hogyan is született, ez a kis Cukimanó, ahogy Gergő nevezi a kistesóját. 17-ére voltam kiírva, de Csabi baba már pár nappal előtte jelezte, hogy nemsokára meg szeretne születni. Jöttek ugyanis jóslófájások. Vasárnap már egész rendszeresen, de se elég erősek nem voltak, se elég gyakoriak és egy idő után teljesen elmúltak. Volt olyan, amikor fél óránként jöttek a fájások, de még simán elmentünk az Alle nevű bevásárlókközpontba nadrágot nézni az Attilának. Hétfőn semmit nem éreztem. Azon a bizonyos kedden reggel sem, de aznapra volt megbeszélve a szülészdokival a méhszájvizsgálat a kórházban, reggel fél 8-ra. Megvizsgált és azt mondta, hogy 2 ujjnyira már nyitva van a méhszáj, úgyhogy mostmár nagyon közel van a nagy esemény, lehet, hogy ma este már megszületik a kisbabóka! Utána mentem ctg-re és ott éreztem, ahogy feküdtem az ágyon, hogy valami folydogál. Kb. 8 óra volt ekkor. Hát az a magzatvíz volt! Fájást még nem éreztem. Átkísértek a szülőszobákhoz, telefonáltam az Attilának és persze izgultam! Nemsokára újra megvizsgált a doki és aztán begyorsultak az események. Nemsokára beindultak a fájások is és pillanatok alatt nagyon beerősödtek. 10 óra 45 perckor pedig már kint is volt Csabika és már megölelhettük és megpróbált szopizni is. Nagyon ügyes volt és azóta is ügyesen szopizik!
Tejecske is van bőven! Délután Attila behozta Gergőt és Anyukámat is. Öt napig voltunk kórházban Csabival, mert sajnos antibiotikumot kellett kapni valamilyen bakteriális fertőzés miatt. Meg persze be is sárgult, mint Gergő annak idején. Egyébként a sárgaság még mindig nem múlt el teljesen és ezért vérvételen is voltunk a múlt héten. Eredmény még nincs. Nagyon boldog voltam, hogy megszületett Csabika és alig vártam, hogy végre hazaengedjenek minket! De nagyon rossz érzés volt, hogy Gergővel csak fél vagy maximum egy órára találkozhattunk és sírva kérte minden nap, hogy "Anya gyeje haza!" Azt hittem, hogy megszakad a szívem! Én is sírdogáltam persze, mert nagyon hiányzott Nekem! Gergő azóta édesen többször is így szólt hozzám, Anya, beszélgessünk! Mi történt veled a kórházban? Ilyenkor persze beszélgetünk, mesélek, hogy mi hogy történt és hogy sajnos sokáig nem jöhettem haza. A múltkor édesen ezt mondta nekem: Anya! És nyafogtál? Anya! Én érted sírtam!
Persze tudom én, hogy jól megvoltak Apával, de azért nem volt könnyű a dolog se neki, se nekem...
És a büszke Apuka!
